Feketelista.hu: 35 százalékkal kevesebb végrehajtás indult adótartozások behajtására tavaly

Az adótartozások behajtására a 2015-ösnél 35 százalékkal kevesebb, mintegy 538 ezer esetben indított végrehajtást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaly - közölte a feketelista.hu a hatóság adatait elemezve szerdán az MTI-vel.

NAV: 86 millió forint áfát csalt el egy testvérpár

A gyanú szerint a Komárom-Esztergom megyében húsüzemet és boltokat üzemeltető férfi testvérpár 86 millió forint áfát csalt el, költségvetési csalás miatt a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága nyomoz az ügyben - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.

Másfélmilliárdos költségvetési csalási ügyben nyomoz a NAV Baranyában

A gyanú szerint másfélmilliárd forinttal károsították meg a költségvetést annak a vagyonőri és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cégeknek az irányítói, segítői, akikre a napokban csaptak le a pénzügyi nyomozók és a kommandósok.

NAV: érdemes havonta ellenőrizni a köztartozásmentes adatbázis feltételeit

Ahhoz, hogy valaki folyamatosan szerepeljen a köztartozásmentes adózói adatbázisban (KOMA), az adókötelezettségeket határidőben teljesítenie kell. Érdemes időről időre ellenőrizni, hogy nincs-e valamilyen elmaradás, ami kizárja a tagságot.

Aligátorbőrből készült óraszíjakat foglalt le a NAV

Aligátorbőrből készült óraszíjakat foglalt le a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

NAV: nem kell kérni az szja-bevallás elkészítését

Nem kell külön kérni a személyijövelemadó-bevallás elkészítését, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elkészíti mindazoknak, akik munkáltatótól szereztek jövedelmet tavaly - hívta fel a figyelmet Kis Péter András, a NAV adószakmai szóvivője az M1 aktuális csatornán pénteken.

Gyógyszert és cigarettát találtak a pénzügyőrök Röszkén

Húszezer darab gyógyszert és 176 doboz adózatlan cigarettát találtak egy tehergépjárműben elrejtve a pénzügyőrök Röszkén, a sofőrrel szemben büntetőeljárás indult - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.

Számos dologra figyelni kell a kedvezményes vendéglátó áfa alkalmazásához

Január 1. óta egyes vendéglátó szolgáltatásokra 18 százalékos kedvezményes áfakulcsot lehet alkalmazni.

Célirányosan ellenőriz a NAV az ünnepek előtt

Célirányosan és a megszokottnál is többször ellenőriz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az ünnepek előtt, a webáruházak, a bevásárlóközpontok, a távol-keleti árukat kínáló üzletek és a piacok, a vásárcsarnokok forgalmát is vizsgálják.

Több mint háromszáz mobiltelefont foglaltak le a pénzügyőrök Szegeden

Több mint háromszáz, különböző márkájú okostelefont foglaltak le a pénzügyőrök Szegeden, a raktár átvizsgálása során 640 doboz adózatlan cigarettát is találtak - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.

Trükköző pékségek vezetői buktak le Miskolcon

Bevételeivel trükköző pékséghálózatot lepleztek le a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) munkatársai Miskolcon, az alkalmazottak a külföldi vezetők utasítására csak az értékesítések töredékét ütötték be a pénztárgépekbe.

NGM: Magyarország tovább erősödik az adótörvények módosításával

A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára szerint az adótörvények módosítása köztehercsökkentési, egyszerűsítési intézkedéseket tartalmaz és a versenyképesség növelését célozza, a változtatások elfogadásával Magyarország tovább erősödik.